跳转到内容

File:Coa Hungary Town Kübekháza.svg

页面内容不支持其他语言。
这个文件来自维基共享资源
维基百科,自由的百科全书

原始文件 (SVG文件,尺寸为388 × 392像素,文件大小:24 KB)


摘要

描述
English: The coat of arms of Kübekháza
Magyar: Kübekháza címere
Címere: álló, ívelt vonalú háromszögtalpú pajzs, amely kékkel, arannyal és vörössel vágott. A pajzsfő kék mezejében három, nyelével lefelé forduló arany dohánylevél lebeg. A pajzsfő és a pajzsderék találkozási vonalában keskeny, szalagra emlékeztető aranysáv vonul végig, alatta a vörös mezőben ugyancsak lebegve egyenlő szárú, arany, villásvégű kereszt (crux furcata) látszik. A címerpajzs felett enyhén domború ívű, négyszer hajlított, fecskefarkú, aranyszalagon feketével a „Kübekháza” felirat.
Kübekháza címere beszélő címer (tessera loquens), amelyben a dohánylevelek a település alapított jellegére és az alapítás céljára utalnak, ugyanis az 1843-ban ide települt gazdáknak – mint általában a gányó (dohánytermesztő) településeknek – kötelességük volt földjük egy részén az állammal felesben dohányt ültetni. Kübekházán a termelőknek kiosztott 16 hold földből három holdra vonatkozott ez a kötelezettség, ezért szerepel három aranyos dohánylevél a pajzsfőben A nyelükkel lefelé, hegyükkel felfelé mutató levelek a kék mezőben utalnak a dohánytermesztők patrónusára, Illés prófétára, akit forgó szélben tüzes szekér ragadott el az ég kékjébe.
Az aranyszalag a pajzsfő alatt a hajdani birtokos emlékét idézi: a magyar államalapítás korában ugyanis a Szent István királlyal is szembehelyezkedő marosi vezér, Ajtony uralta e vidéket, s az ő nevének jelentése: „arany, aranyból való". De megjeleníti ez a mezőrész azt a tényt is, hogy a napfényes órák száma e tájon igen magas, ami a dohánytermesztés számára fokozott előnyt jelent.
A vörös mező a település területét jeleníti meg, amelyhez érdekes monda fűződik: egykor egy különös képességekkel megáldott, kincsásó juhász fellelte itt a szegedi barátoknak a török időkben elásott borát, amelyet a hosszú idő kiváló zamatúvá érlelt. A fondorlatos juhász nem ásta ki a hordókat, hanem hosszú nádszállal szipákolta ki belőlük a kiváló vörösbort. A vörös mezőben lebegő villásvégű aranykereszt ugyancsak a telepítés gyakorlatát idézi, mert a falu kijelölése úgy történt, hogy egy keresztet leszúrtak a leendő központ, egyet a templom, egyet pedig a temető helyének kijelölésére. A telepítés megkezdésekor tehát csupán ezek a keresztek álltak. Kifejezésre jut e jelképben a település lakosainak mélyen hívő keresztény mivolta és hagyományaihoz való ragaszkodása is.
A címerhez szorosan nem tartozó, a pajzs felett elhelyezkedő aranyszalagon feketével írott felirat: KÜBEKHÁZA.
日期
来源 https://magyarcimerek.hu/1531-kubekhaza
作者 Madboy74
其他版本
SVG开发
InfoField
 
SVG的源代码为有效代码
 
本紋章使用Inkscape创作,或使用了其他工具。


Forrás:

自己的作品

许可协议

我,本作品著作权人,特此采用以下许可协议发表本作品:
GNU head 已授权您依据自由软件基金会发行的无固定段落及封面封底文字(Invariant Sections, Front-Cover Texts, and Back-Cover Texts)的GNU自由文件许可协议1.2版或任意后续版本的条款,复制、传播和/或修改本文件。该协议的副本请见“GNU Free Documentation License”。
w:zh:知识共享
署名 相同方式共享
本文件采用知识共享署名-相同方式共享4.0 国际3.0 未本地化版本2.5 通用2.0 通用1.0 通用许可协议授权。
您可以自由地:
  • 共享 – 复制、发行并传播本作品
  • 修改 – 改编作品
惟须遵守下列条件:
  • 署名 – 您必须对作品进行署名,提供授权条款的链接,并说明是否对原始内容进行了更改。您可以用任何合理的方式来署名,但不得以任何方式表明许可人认可您或您的使用。
  • 相同方式共享 – 如果您再混合、转换或者基于本作品进行创作,您必须以与原先许可协议相同或相兼容的许可协议分发您贡献的作品。
您可以选择您需要的许可协议。
Creative Commons CC-Zero 本作品采用知识共享CC0 1.0 通用公有领域贡献许可协议授权。
采用本宣告发表本作品的人,已在法律允许的范围内,通过在全世界放弃其对本作品拥有的著作权法规定的所有权利(包括所有相关权利),将本作品贡献至公有领域。您可以复制、修改、传播和表演本作品,将其用于商业目的,无需要求授权。

This file depicts the official coat of arms or flag of a Hungarian municipality. According to 1.§ (4) of the Hungarian copyright law (1999./LXXVI.), copyright protection does not cover "legal provisions, other means of state direction, court and other official resolutions, announcements and documents issued by an authority or other official organ, as well as standards made obligatory by law and other similar regulations." Official coat of arms and flags, being defined in such a regulation, are thus in the public domain in Hungary, and also in the US, according to § 313.6(C)(2) Compendium of U.S. Copyright Office Practices, 3rd ed. 2014 (Compendium (Third)): "As a matter of longstanding public policy, the U.S. Copyright Office will not register a government edict that has been issued by any state, local, or territorial government, including legislative enactments, judicial decisions, administrative rulings, public ordinances, or similar types of official legal materials. Likewise, the Office will not register a government edict issued by any foreign government or any translation prepared by a government employee acting within the course of his or her official duties."

Note: The usage of coats of arms and flags is governed by legal restrictions, independent of the copyright status of the depiction shown here.


Deutsch | English | magyar | +/−

说明

添加一行文字以描述该文件所表现的内容

此文件中描述的项目

描绘内容

版权状态 简体中文(已转写)

版权所有 简体中文(已转写)

文件来源 简体中文(已转写)

上传者的原创作品 简体中文(已转写)

媒体类型 简体中文(已转写)

image/svg+xml

校验和 简体中文(已转写)

8e34aae11054fcdd6b1da7e85e4210eb2905bd7c

断定方法:​SHA-1 简体中文(已转写)

数据大小 简体中文(已转写)

24,309 字节

392 像素

388 像素

文件历史

点击某个日期/时间查看对应时刻的文件。

日期/时间缩⁠略⁠图大小用户备注
当前2014年11月10日 (一) 20:312014年11月10日 (一) 20:31版本的缩略图388 × 392(24 KB)Madboy74a text added
2014年11月10日 (一) 20:152014年11月10日 (一) 20:15版本的缩略图260 × 300(8 KB)Madboy74recoloured
2011年4月17日 (日) 08:582011年4月17日 (日) 08:58版本的缩略图260 × 300(13 KB)Madboy74drop shadow, resize
2011年1月13日 (四) 04:172011年1月13日 (四) 04:17版本的缩略图275 × 315(12 KB)Madboy74== {{int:filedesc}} == {{Information |Description={{en|1=The coat of arms of Kübekháza}} {{hu|1=Kübekháza címere}} |Source={{own}} |Author=Madboy74 |Date=2011. 01. 13. |Permission= |other_versions=File:HUN Kübekháza COA.jp

以下页面使用本文件:

全域文件用途

以下其他wiki使用此文件:

元数据